Vissza a természetbe!

Vissza a természetbe!

Facebook
Twitter

Számunkra az itt lévő természeti környezet (Hortobágy, Alföld, Bükki Nemzeti Park, Tisza, Tisza-tó élővilága, szikes puszták, mezőségi táj) és a mi saját portánk természet közelsége nap mint nap csodákat rejt, felfedezni valókat ad. Csakúgy, mint a régi hagyományok megmaradt emlékei. Sokáig úgy gondoltuk, hogy ez csak nekünk jelent szépséget, nyugalmat… Ma már tudjuk, hogy a városi ember szomjazza a természetes, igazi dolgokat: ízeket, élményeket.

A földdel való bánás is igazi. Igazi az erőfeszítés, a szárazság, az esőillat és a termés is. Ezt tavaly tapasztalhattuk meg először. Akkor gondoltuk úgy, hogy túl nagy a mezőnk és földet szeretnénk művelni. A mező egy részét felszántattuk tavaly és ültettünk, vetettünk, palántáztunk. Ősszel paradicsomot főztünk be, házi vegetát készítettünk és sok saját zöldségünk termett. 

Idén már tudatosan készültünk. Még egyszer annyi földterületen gazdálkodunk, mint tavaly, fóliasátrunk van, magas ágyások. Öröm a földdel foglalkozni. Közben persze rá is érünk (igazából nem, de…), mert karanténos időket élünk és ez a legjobb karantén helyszín. 

Vendégeink számára a kertben termett alapanyagokból készítünk finomságokat, illetve ők is segíthetnek gondozni a kertet. A gyerekek számára is érdekes a kiskert, a locsolás, a növények betakarítása. Sokat tanulnak ezzel és közben jó levegőn vannak. A természet gondoskodik a mentális egészségünkről, ha hagyjuk.

Alább megosztunk pár képet a „zöld hordáról”.

Szeretettel várunk benneteket! Zsóka és Gyula

Facebook
Twitter

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!